Amikor a bankfelügyelet fertőzi meg vírussal egy ország bankjait
Lengyelország egyik legnagyobb banki hackertámadását éli át, méghozzá ironikus módon épp a helyi bankfelügyelet szerverei terjesztették a vírust.
Lengyelország egyik legnagyobb banki hackertámadását éli át, méghozzá ironikus módon épp a helyi bankfelügyelet szerverei terjesztették a vírust.
A Bank of America 3 teljesen automatizált, alkalmazottak nélkül működő fiókot nyitott, ahol az ügyfelek az ATM-ek mellett más fiókok ügyintézőivel beszélhetnek videóhíváson keresztül - írja a Reuters.
Az Amazon fizetési szolgáltatása tavaly nagyot ment: kétszer annyian használták 2016-ban, mint 2015-ben.
Mostantól a KELER Zrt. is az egységes európai értékpapír-elszámolási rendszer (a Target2-Securities - T2S) résztvevője. A csatlakozásra a nemzetközi projekt negyedik csatlakozási hullámának tagjaként került sor, a február 3-5. közötti átállási feladatok sikeres végrehajtását követően. A T2S célja, hogy az európai elszámolási rendszerek egységesítésével biztonságosabbá és gazdaságosabbá tegye az értékpapír-tranzakciók lebonyolítását - olvasható a KELER közleményében.
A Generali Csoport bejelentette legújabb együttműködését a Google anyavállalatához, az Alphabethez tartozó Nest Labsszel. Ennek köszönhetően a biztosító technológiai okosotthon-megoldásokkal egybekötött lakásbiztosítást fog nyújtani, első körben a német piacon.
Átmeneti túlterheltség miatt az Erste netbankba és mobilbankba való belépés a megszokottnál hosszabb időt vagy többszöri próbálkozást vehet igénybe - közölte az Erste Bank a honlapján kedden.
A BNP Paribas, vagyis a legnagyobb francia bank 3 milliárd eurót költ a következő 3 évben a digitális transzformációjára, több száz fiók bezárását és elbocsátásokat tervez.
Más szektorokhoz, például az iparhoz képest egész Európában jóval kevésbé digitalizált terület az egészségügy, mégis - vagy éppen ezért - hatalmas növekedés előtt áll az egészségipar informatikai területe, vagyis az e-health. A dolgok internetének (IoT) piacát egyenesen az e-health húzza majd, a globális e-health piac pedig 2022-re 308 milliárd dollárosra nőhet. A mobilos megoldások, a távorvoslás és -diagnosztika és a gyógyítási folyamat digitális nyomonkövetése jóval hatékonyabbá teheti az egészségügyet, míg az egyelőre futurisztikusnak tűnő robotsebészet illetve távsebészet és a mesterséges intelligencia a jövő egészségügyét alapozhatja meg. Magyarországon pedig lehetőség nyílik arra, hogy egy jól eltalált digitális stratégiával tényleg sokat javítsunk az egészségügy helyzetén. A digitalizáció együttesen és az ágazati kapcsolatokon keresztül ugyanis akár évi több százmilliárd forint összegű forrás felszabadítását teheti lehetővé az egészségügyi rendszer számára.
Jövőre várható az elektronikus jegyrendszer fokozatos elindítása Budapesten - tájékoztatta a BKK az InfoRádiót. Az utazási egyenleget a BKK központi rendszere tartja majd nyilván, a szolgáltatás ellenértékét a kártyához tartozó számláról fogják levonni.
A BBVA Compass, a második legnagyobb spanyol bank amerikai lánya újabb 60 millió dolláros leírást hajtott végre a fintech bankok egyik első képviselőjén, a Simple-ön.
Egy háromfős, ATM-ek felrobbantásával és kifosztásával foglalkozó banda tagjait több mint 30 éves börtönbüntetésre ítéltek el Londonban.
A pénzintézeti adatvédelmi és biztonsági vezetők illetve az ügyfelek nagyon mást gondolnak arról, hogy mennyire van biztonságban a pénz a bankokban. A meglepő ebben csak az, hogy az ügyfelek szerint a bankok nagyon biztonságosak, akik viszont rálátnak a bank mindennapi működésére, azok szerint ez teljesen másképp van. Miközben az ügyfelek csupán 3 százaléka gondolja, hogy valaha feltörték a bankját vagy biztosítóját, addig a pénzintézeti vezetők negyede vallotta be, hogy ez már előfordult náluk.
Az internet után fizetendő áfa 2017-ben a tavalyi 27-ről 18 százalékra csökkent, az átmeneti szabályok miatt mégis van, akinek teljesen 2017-re eső díjtételeket is még 27 százalékos áfával számláznak ki - írja az Index.
Az Erste Bank a Citibank lakossági ügyfeleinek zökkenőmentes átvétele érdekében február 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap elektronikus rendszerein ütemezett rendszerfejlesztést végez, ehhez kapcsolódóan február 6-án, hétfőn bankszünnapot (könyvelési és pénztári szünnapot) tart.
Az egyik legnagyobb amerikai online hitelező cég, a SoFi újabb területen támadja a bankokat: felvásárolta a számlavezetéssel, nemzetközi átutalásokkal és bankkártyákkal foglalkozó Zenbanx startupot. Ezekkel a szolgáltatásokkal együtt a SoFi jóformán bankká alakul.
Egy ötfős, bankautomaták kifosztásában utazó bűnbandát fogtak el a rendőrök egy nemzetközi akció során Európában és Ázsiában.
Az OTP MasterCard Mobil PayPass bankkártyával rendelkező Magyar Telekom ügyfelek meglévő kártyájukat 2017. március 31-ig változatlanul használhatják, ezt követően a bankkártyát törölik a SIM-kártyáról, a kártyakibocsátó pedig letiltja a kártyát - írja a Magyar Telekom honlapján. Azóta mint megtudtuk, másik mobilfizetési appot indítanak majd helyette.
Az európai fintech cégek attól tartanak, hogy a bankok felhasználva lobbierejüket kihúzzák a méregfogát a "bankok kinyitását" célzó uniós szabályozásnak. A gyakorlatban ezt azzal érnék el, hogy a biztonságosságra hivatkozva lassítják és hátráltatják a fintech cégek banki adatokhoz való hozzáférését. Persze a másik oldalon érthető, hogy a bankok féltik az adataikat a csalásoktól és visszaélésektől.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.